2015. okt 16.

Megígértük, benyújtottuk - együtt a megújuló Konzumért!

írta: Körtvélyfáy Menyhért az LMP tatabányai képviselője
Megígértük, benyújtottuk - együtt a megújuló Konzumért!

Az LMP zöld széldzsekit viselő tagjaival az elmúlt hetekben gyakran lehetett találkozni Tatabánya utcáin, közterein. A mai divatos kifejezéssel élve "konzultáltunk" a lakossággal, melynek során arra voltunk kíváncsiak, mekkora támogatottsága van annak az elképzelésnek, hogy az új vásárcsarnok-piac a jelenlegi konzum területén, épületében kerüljön kialakításra. Előzetes várakozásunknak megfelelően, a megkérdezettek jelentős rész támogatta a javaslatunkat, és ahogy akkor ígértük, önálló képviselői indítványként a közgyűlés elé visszük a Konzum korszerűsítésének az ügyét.

Köszönjük minden támogatónknak a nekünk nyújtott segítséget!

 

konzumgyujtes.jpg

 

és az indítvány, részletes indoklással:

 

Tisztelt Közgyűlés!

 

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése a júliusi ülésén tárgyalt az újvárosi vásárcsarnok és projekt indításáról. A közgyűlés e napirendi pont kapcsán hozta meg a 128/2015. (VI.25.) határozatát, melyben az újonnan létesítendő termelői piac és vásárcsarnok helyszíneként két alternatívát jelölt meg, a volt Turul mozit és környékét, illetve a régi buszpályaudvar területét.  A többség döntése alapján 5.000.000 Ft értékben koncepció terveket rendelt a város, mindezt úgy, hogy a helyszínek kiválasztásakor nem folytatott érdemi konzultációt a lakossággal. A kiválasztáskor az LMP minden törekvése ellenére a Konzum kimaradt a helyszínek közül, nem foglalkoztak azzal a felvetéssel sem, hogy független szakmai tanulmány ill. közvélemény kutatás előzze meg a kiválasztást. Az előterjesztés nem foglalkozott azzal mi lesz a régi piacokkal, azok helyzetének rendezésére semmilyen megoldás javaslatot nem mutatott be.

Az LMP mind a bizottsági előkészítő munka során, mind a napirendi pont tárgyalása során egyértelműen kiállt a szakmai anyag szükségessége mellett, illetve a Konzum megvizsgálása esetleg fejlesztése mellett

Az azóta eltelt időszakban az LMP konzultációt folytatott a lakossággal, melynek során megbizonyosodhattunk arról, hogy a lakosság véleménye szerint az újonnan kialakítandó vásárcsarnok és piac legmegfelelőbb helyszínéül a Konzum épülete és az azt körülvevő piac szolgálna. A tatabányaiak véleményét az LMP által néhány alkalommal végzett aláírásgyűjtés támasztja alá. A rövid idő alatt összegyűjtött közel 400 aláírás mutatja, nem lehet a Konzumot minden indoklás nélkül figyelmen kívül hagyni és ilyen önkényes, szakmailag alá nem támasztott döntést hozni az emberek feje fölött.

A helyszín mellett szóló érvek egyértelműek:

  • központi elhelyezkedése miatt tömegközlekedési eszközzel bármely városrészből könnyen megközelíthető,
  • mind Újváros mind Dózsakert jelentős részéről rövid gyalogos sétával elérhető
  • könnyen megközelíthető a környező települések lakói számára is, ami egy új vásárlói réteg megjelenését eredményezheti.
  • a teherszállítás sem okoz gondot, a terület teherszállító járművekkel is egyszerűen megközelíthető
  • mind a csarnok, mind az azt körülvevő piac alapterülete elegendő a modern vásárcsarnok és termelői piac által támasztott igények kielégítésére.
  • a projekttel kapcsolatosan a város központjában létrehozandó új parkolók hozzásegíthetnek a központot terhelő parkolási gondok megoldásához
  • a konzum közvetlen közelében nincs lakóépület, így az ott folytatott kereskedelmi tevékenység nem jár lakossági terheléssel
  • a projekt megvalósításával megoldódna a városközpontot elcsúfító terület rehabilitációja, jelentősen javulna a városkép

A Konzum épülete mára egyértelműen városunk szégyenfoltjává vált. Saját erőből, önkormányzati forrásból a terület megújítását eredményező beruházás – annak magas költségére való tekintettel – nem valósítható meg. Félő, hogy érdeklődő magántőke, valamint az EU-s források elapadását követően megfelelő anyagi eszközök hiányában a fejlesztés nem végezhető el, és az egyre romló állagú épület tovább csúfítja városunk központját még a következő évtizedben is, ezért tartjuk fontosnak, hogy a Konzum felújítása még ebben a tervezési ciklusban megtörténjék.

Városunk központjának megújulása nem képzelhető el, a Konzum épületének megújulása nélkül. Erre teremtene lehetőséget a Konzum bevonása az vásárcsarnok fejlesztési projektbe. Jelen indítványom arra irányul, hogy az eddigi helyszínek mellé kerüljön alternatív helyszínként megjelölésre a Konzum, valamint az azt körülvevő piac, továbbá erre a területre vonatkozóan is készüljenek vázlat illetve látványtervek ötszereplős párhuzamos tervezői megbízás keretében, melyre azokat az építészeket illetve építészeti irodákat kérnénk fel, akik a Turul-mozi és környéke, valamint a régi buszpályaudvar vonatkozásában felkérésre kerültek. 

Az LMP véleménye szerint felelős döntés, a lakosság véleményének figyelembe vételével, majd ezt követően a kereskedelmi szakmai és az építészeti szempontok együttes mérlegelésével, üzleti tervekkel alátámasztva hozható. Csak így, mindezek figyelembe vételével tudunk minden szempontból, városunk érdekeit szolgáló döntést hozni.

Ennek megfelelően kérjük a Tisztelt a Tisztelt Közgyűlést az alábbi határozati javaslat elfogadására.

 

 

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének …./2015. sz. (10.22.) határozata „Az újváros vásárcsarnok és piac projekt tervezésével kapcsolatban.”

  1. Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy az eddig megjelölt két helyszín mellett harmadikként a Konzum és az azt körülvevő piac területét is elfogadja, mint lehetséges alternatívát az újvárosi vásárcsarnok és piac helyszínéül.
  2. Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja, hogy a megvalósítandó épület tervezőjének kiválasztása ötszereplős párhuzamos tervezési megbízás keretében történjék. A közgyűlés a pályázat lebonyolításához a „216-010 Pályázatok elkészítése, tervezése, lebonyolítása” költségvetési sor terhére 2.625.000 Ft forrást biztosít.
  3. Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja, hogy a vizsgált helyszínekről független kereskedelmi tanulmány készüljön.
  4. Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja, hogy a kiválasztás során a lakosság véleménye is megjelenjen.
  5. Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, az építészeti megbízásokkal kapcsolatos együttműködési megállapodások, és szerződések aláírására.

 

Határidő: 2015. november 30.

Felelős: Schmidt Csaba polgármester

Főépítészi Iroda

Szólj hozzá