2016. sze 05.

Telephelyes

írta: Körtvélyfáy Menyhért az LMP tatabányai képviselője
Telephelyes

 

Tatabánya város közgyűlése 2015. decemberében döntött arról, hogy saját – a jövőben létrehozandó – közlekedési cégén keresztül látja el a helyi tömegközlekedési feladatokat. Persze egy közlekedési cégnek saját telephely is dukál, ez teljességgel érthető, már a döntést megalapozó koncepció is tartalmazza a telephely kialakítására vonatkozó elképzeléseket. A minimálisan szükséges alapterületet 4000 m2-ben jelölték meg az előterjesztést készítő szakemberek. A helyszínre két javaslatot tettek,

  1. a bányász körtér közelében elhelyezkedő 7000 m2 alapterületű, a telekhatárig közművesített önkormányzati tulajdonú ingatlan.
  2. egy külterületi, feltöltött külfejtéses gödör, mely nem rendelkezik közművekkel. Ráadásul az ingatlan jelentős területe vasúti védőzónába esik. Ezek azért lényeges információk, mert mind a vasúti védőzónába eső, mind a külfejtéses területek - még rekultivációjukat követően is - felhasználása korlátozott.

Az első megoldás első olvasatra minden visz, hiszen az önkormányzat tulajdonában lévő, telekhatárig közművesített ingatlanról van szó, ennek ellenére a T-Szol Zrt. mégis a külterületi, külfejtéses, közművel nem rendelkező terület megvásárlása mellett döntött. Az okokról, a vételárról nincsenek információink, arra a pénzügyi bizottság előtt sem tudott választ adni a T-Busz jelen lévő képviselője.

A közgyűlés előtt az a magyarázat hangzott el hogy a telephely céljára megvásárolt terület méreténél fogva lehetőséget biztosít a T-Szol egyéb gépjárműveinek a tárolására, hogy a közlekedési cég telephelyének megfelelő ingatlantulajdonnal nem rendelkezik az önkormányzat, továbbá a területek egy részét esetleg a későbbiekben bérbe adhatják tárolási célra az fűtőerőmű részére.

Lehet, hogy valóban nem volt telephely céljára alkalmas önkormányzati tulajdonú ingatlan. Lehet, hogy a telephelyi funkció céljára a megvásárolt ingatlanok tökéletesen alkalmasak, függetlenül a felhasználást akadályozó tényezőktől. Lehet, hogy valóban célszerű egy telephelyen tárolni a T-Szol Zrt. gépjármű állományát. Lehet, hogy valóban jó döntés lesz a megvásárolt terület egy részét raktározási célra kiadni az erőműnek, és lehet hogy az erőmű valóban igényt fog tartani az adott területre. Lehet, de mivel nem láthattuk a döntéseket igazoló szakértői véleményeket, vizsgálatokat, elemzéseket, erről nem volt módunkban megbizonyosodni.

Túl sok a lehet ebben a történetben, az azonban biztos, hogy a telephely vásárlás az önkormányzat jóváhagyása nélkül történt, annak ellenére, hogy a közgyűlés által tárgyalt előterjesztés alapján, minden beruházási döntés az önkormányzat és a T-Szol Zrt. közös hatásköre, tehát ha a T-Szol Zrt. a közgyűlés által tárgyalt koncepciónak megfelelően kívánt volna eljárni, akkor a telephely vásárlásához kérnie kellett volna a közgyűlés jóváhagyását. Ha így történt volna, akkor az itt feltett kérdésekre választ kaphattunk volna, és nem lengené be az egész ügyet a kétely árnyéka, hogy valóban minden döntés az önkormányzat, azaz minden döntés közös érdekeinknek megfelelően született meg. És úgy tűnik, ezekhez a kételyekhez hozzá kell szoknunk, hiszen a közgyűlés Fidesz-KDNP frakció tagjainak szavazataival úgy döntött, hogy a helyi tömegközlekedési vállalatunkkal kapcsolatos, várhatóan 7000 millió forintos beruházás kerüljön ki a közgyűlés hatásköréből. A döntés nem csak azért problémás, mert így – mint a fenti eset is bizonyítja - a 7000 millió forintos beruházásra a jövőben meglehetősen korlátozott rálátásunk lesz, hanem azért is, mert a városunk tömegközlekedését meghatározó kérdésekről zárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával, a közösség képviseletével megbízott képviselők megkerülésével, a lakossági igények felmérése nélkül születhetnek meg a döntések. De ez már mostani történetünknek egy következő fejezete.

Szólj hozzá