2016. aug 11.

Tatabánya FC - kit terhel a felelősség a csődközeli helyzetért?

írta: Körtvélyfáy Menyhért az LMP tatabányai képviselője
Tatabánya FC - kit terhel a felelősség a csődközeli helyzetért?

11960022_406104552914634_8063338035973537838_n.jpg

Blogomban már nem először foglalkozok a TFC helyzetével. Hogy nagy baj van, arról már két hónappal ezelőtti bejegyzésemből is értesülhettek az olvasók. Úgy tűnik a városvezetés kicsinyt le van maradva, polgármester úr facebook oldalán tegnap olvashattuk, hogy megelégelte a város önkormányzata a Tatabánya FC körül kialakult helyzetet. Olvasható továbbá, hogy felszólították a többségi tulajdonost kötelezettségeinek teljesítésére, valamint a több tízmilliós tartozás kiegyenlítésére.

Dicséretes mondhatnánk, csak hát a bejegyzésben arról vajmi kevés infót nyerhetünk, hogy a kialakult helyzetért vajon kit is terhel a felelősség. Jelen írásommal megpróbálom pótolni ezt a hiányosságot, lássuk csak.  

A Tatabánya FC többségi tulajdonrészére vonatkozó vételi ajánlat tavaly augusztus végén érkezett. Az ajánlattevő AGS Sport 23 Kft ajánlatát néhány napos határidővel tette, a cég alapos feltérképezésére, az ajánlat mérlegelésére kellő idő a közgyűlés tagjainak nem állt rendelkezésre. A rohamtempóban végigvitt eljárásra jellemző, hogy a rendkívüli közgyűlés előtt tárgyalást tartó pénzügyi bizottság kérdéseire senki nem tudott választ adni, mert az arra illetékesek éppen a sebtében összerántott Fideszes frakcióülésen tájékoztatták a kormánypárti képviselőket, a gazdasági bizottság tagjait pedig szinte a parkolóból küldték haza, esélyt sem adva a szakmai egyeztetésnek.

A sietséget persze az is indokolhatta, hogy a városvezetés megmenekült volna az irányítása alatt felhalmozott kínos veszteségektől és a kialakult eredménytelenségtől, és egyben értelmet nyert volna a stadionra elköltött néhány százmillió forintos felújítás, melyből a saját lábán álló Orbán vő is jól keresett.

Az ajánlatot realizáló szindikátusi szerződés több olyan pontot tartalmazott, melyek erős kétkedésre adhattak okot. Ennek ellenére a közgyűlés többsége a vételi ajánlatot elfogadta, az AGS Sport 23 Kft. a nagy múltú labdarúgó klub 70%-os tulajdonrészét 4.200.000 Ft-ért megvásárolta, /és azonnal vállalta, hogy ezt az összeget vissza is forgatja a TFC-be, azaz az olasz tulajdonos szinte ingyen vette meg a TFC-t/. Az előrelátható kockázatok ellenére a döntést a közgyűlésen jelen lévő Fidesz frakció tagjai egyhangúan és igen lelkesen támogatták. 

A város számára vonzó vállalás volt, hogy az üzletrész vásárlásának időpontjában fennálló 57.780.000 Ft-os hiány 70%-át mintegy 40 millió forintot az új tulajdonos fizeti. Ezt a kötelezettséget egyébként a már említett szindikátusi szerződés tartalmazta, teljesítésére 45 nap állt az olasz társtulajdonos rendelkezésére.

Az üzletrész vásárlást követően néhány hónapnak kellett csupán eltelnie, hogy a város tovább rontsa saját cégen belüli pozícióját, és feladja az ügyvezető delegálásának jogát és visszahívta saját emberét A cég ügyvezetésére az olasz tulajdonos ettől kezdve önállóan vált jogosulttá, így nagy mértékben megnehezedett a cég ügyei fölött kontroll gyakorlásának lehetősége. Kérdés, hogy a távozáskor minden rendben volt-e? Mint a számok is mutatják, nagy volt a baj, a városvezetés pedig semmit nem tett, hogy érvényesítse jogait és érdekeit, pedig képviselője útján tevékeny részese volt a klub irányításának.

  1. május 31-én került feltöltésre a teljes 2015-ös évre vonatkozó beszámoló. Kérdés hogyan, hiszen a taggyűlés nem fogadta azt el. Az egy dolog, hogy az olasz ügyvezető nem kezdeményezte a taggyűlés összehívását, de a város vezetése is tudott a beszámoló benyújtására vonatkozó május 31-i határidőről, mégsem tett meg semmit azért, hogy ez meg is valósuljon. Persze az sem igen foglalkoztatta, hogy nincs üzleti terv sem a 2016-os évre, minek is az. 

A beszámoló alapján első ránézésre már konszolidáltabbnak tűnik a cég pénzügyi helyzete, azonban ha egy kicsit /tényleg csak nagyon kicsit/ megkapargatjuk a felszínt láthatjuk, hogy az év utolsó hónapjaiban semmi nem történt, a pénzügyi mutatók javulása egyetlen - az immateriális javak során szereplő 79.000.000 forintos - tételnek köszönhető, ami játékos jogokat jelent. Ez azonban több sebből vérző történet. Egyrészt a játékosok apportálásáról nem döntött a taggyűlés, így az nem is szerepelhetne a zárómérlegben. Másrészt a játékosok értéke is kérdéses, semmi nem igazolja a játékosok esetenkénti 200 milliós vagy 90 milliós értéket /ezek 10%- volna jogosult a TFC/. És persze a tőkepótlásnak - aminek legkésőbb 2015. október közepéig meg kellett volna történnie/ még mindig nyoma sincs, /ha csak nem a fenti játékosjog apportálást szánta annak az olasz tulajdonos, ami nem igazán járható út/. 

Az is látható, hogy a rövid lejáratú kötelezettségek /beszállítók, utaztatás ilyesmi/ 82 millió forintra nőttek, és időközben az TFC-re két végrehajtási jogot is bejegyeztettek.

Szóval ez az a sikertörténet, melyre a Fideszes képviselők oly lelkesen szavaztak igennel, egy olyan helyzetben amikor felelős döntést nem lehetett hozni. Persze ezen túlmenően is megállapítható a városvezetés felelőssége.

Nem tudni a városvezetés:

- miért nem lépet az olasz fél 40 milliós tőkepótlási kötelezettségének elmaradása miatt

- miért egyezett bele a saját ügyvezetői pozíciónk megszűntetésébe

- miért nem tartotta szükségesnek taggyűlés összehívását

- miért nem hiányolta a 2016-os esztendőre vonatkozó üzleti tervet

Ezek után most próbáljuk menteni a menthetőt, persze ennek súlyos ára lesz. Ha most vásároljuk vissza a 70%-os üzletrészünket, a 2015. augusztusi kötelezettségeknél jóval többet kell majd fizetnünk a TFC konszolidálására. Azt sem tudjuk, hogy jelenleg milyen kötelezettség hárul az TFC-re a játékosokra, edzőkre, ügyvezetőre vonatkozó hatályos szerződések alapján.

Lehet facebook bejegyzésben eljátszani, hogy most aztán rendbe tesszük a dolgokat, csak arról se feledkezzünk meg, hogy ki csinálta a kuplerájt, mert az olasz tulajdonos ehhez egyedül kevés volt. Kellett a tulajdonostárs felelőtlensége, hanyagsága, hozzá nemértése is, amit szokás szerint megint sikerpropagandaként próbálnak elkenni. 

 

Szólj hozzá