2018. sze 15.

És lőn sötétség - egy kis közvilágításügyi séta

írta: Körtvélyfáy Menyhért az LMP tatabányai képviselője
És lőn sötétség - egy kis közvilágításügyi séta

9f285-varos-ejjel.jpg

kép: hotelarpad.hu

Spoiler: kutyus is lesz

Ugye milyen csodás? Szinte elvarázsolnak minket városunk éjszakai fényei. Mindezt javarészt Tatabánya közvilágítását biztosító 7500 köztéri lámpának köszönhetjük. No meg a karbantartásukat végző cégnek a Sistrade Kft-nek. A Sistrade tulajdonosa nem más, mint hazánk legnagyobb NER lovagjának Tiborc Istvánnak az üzlettársa és barátja Hajnal István. Az OLAF jelentésben is elhíresült Kft-vel 2016-ban négy évre kötött szerződést a város, összesen 67.000.000 forintért. Ha tehát valahol világosság helyett sötétség van - és ezt nem átvitt értelemben kell érteni - arról ő tehet. Vagy - főként hálózati hiba esetén - az EON Zrt.

E két cégnek köszönhetjük, hogy városunk utcáin, terein ha nem is fényárban, de meglehetős biztonságban közlekedthetünk. Ha. Mert sajnos nem mindenhol van ez így, sőt. Közvetlen lakókörnyezetemben tettem egy rövid sétát, melynek tapasztalatait szeretném megosztani Önökkel, közvilágítás ügyileg.

Egy – a tömegközlekedés szempontjából igen frekventált helyen, az Omega Park buszmegállóban kezdtem a sétát, ahol az alábbi helyzet fogadott:

41688140_2412700878746712_4389741775225356288_n_1.jpg

A több állásos buszmegálló területén egyetlen lámpa sem égett, némi fény csak a sofőrök pihenőjéből szűrődött ki. Az érkező, és távozó buszok, szinte fényárba borították a megállót. Több utas is elmondta, hogy ez a kiemelten balesetveszélyes helyzet már hosszú ideje fennáll. 

De nem csak az Omega Park megálló „öltözködött” sötétségbe, de az út túloldalán sem égett egyetlen nagy utcai lámpa sem.

41776947_910748875797550_1382522532036345856_n.jpg

Nem jobb a helyzet a Bárdos lakóparkig vezető szakaszon sem. 

 41701044_310250843112097_5674453041344937984_n.jpg

És a Bárdos lkp. 4-nél sem.  /Olvasd tovább lesz lejjebb egy aranyos kutya is./

41755182_264716587716534_8695591418841792512_n.jpg

Nem tudom, hogy a Bárdos lkp. 3. előtt közelmúltban épített és közvilágítással felszerelt parkolóban valaha világítottak-e a lámpák, most nem teszik. 

41727102_1094935697323236_5601770280457338880_n.jpg

 Itt egy magában sötétlő lámpa, szintén a Bárdos lakóparknál.

41748717_710686119296209_5485520294737084416_n.jpg

Aztán egy szakaszon semmi gond, de úgy tűnik, ezek a fránya lámpák különösen allergiásak lehetnek a parkolókra, mert a volt Casanova sörözővel szembeni parkolóban is sötétség rejtette a parkoló autókat. /Ne add fel, mindjárt jön a kutyus/

41758815_314204346006281_1865519053607534592_n.jpg

Vele szemben egy magányosan sötétlő lámpa, és tőle nem messze még egy, majd néhány méterrel ismét.41699951_519815891779991_5165894656839385088_n.pngKözvilágítás ügyi sétámra az Óvárosi vásárcsarnoktól a Bárdos Gimnáziumig vezető kis köz tette fel a koronát. Ezen a jó 150 méteres szakaszon egyetlen egy lámpa sem égett. Igazán félelmetes kaland végigsétálni a hatalmas óvárosi légópince betontömbje mellett, tovább az emberemlékezet óta épülő kísértetházig, majd a Bárdos Gimnáziumig.41702477_510601472698264_7294548519673659392_n.png

Monjduk én nem féltem cseppet sem, mert velem volt Paca az örző-védő beagle kutyám, de nem lehet mindenki ilyen szerencsés, ezért is jobb lenne ha ezt a sok-sok sötét lámpát megjavítanák, mihamarabb. 

41705670_424513087953917_6432983882596876288_n.png

Ha szereted Pacát az örző-védő beagle kutyát, oszd meg te is!

Szólj hozzá