A közelmúltban arról döntött a város képviselő testülete, hogy létrehoz egy útfelújítási alapot az első évben 50 millió forintból, melyre azok az "utcaközösségek" pályázhatnak, akik az utcájukban lévő út, járda felújításához, saját pénzükkel is hozzájárulnak. Mivel a városatyák sejtették, hogy nehéz egy utca teljes lakosságát rávenni egy ilyen típusú kiadásra, hát úgy határoztak elég ha az utcában lakók kétharmada nyúl a zsebébe önként. A maradék egyharmadot meg majd az önkormányzat kötelezi. Jó ez, vagy rossz? Talán az alábbi kis történet segít kinek-kinek eldönteni ezt. 

Időpont: a közeli jövő.

Helyszín: Városunk egyik csendes kis utcája valamelyik családi házas övezetben.

Történetünk főhőse Béla, aki megunja, hogy az utcáját tarkító hepe-hupákon keresztül tudja csak megközelíteni takaros otthonát, ezért aztán elhatározza, hogy inkább kifizeti az út soron kívüli felújításához szükséges önrészt, csak mielőbb újítsa fel azt a jóságos önkormányzat.

Mivel Béla jól tájékozott állampolgár, így tudja azt is, hogy az ő szándéka kevés, ezért aztán a tettek mezejére lép, és felkeresi az utcában lakó Pétert, Andreát, Zoltánt, Ágnest, és Mari nénit. Mivel mindannyiuknak tele volt már a púpjuk az utcai hepe-hupákkal, így aztán hamar kötélnek álltak, és vállalják hogy ők is megfizetik a szükséges önrészt, azt a néhány százezer forintot, és néhány hónap múltán az utcában megjelennek az útjavító masinériák, majd nemsokára Béla boldogan közelítheti meg a már említett takaros otthonát az immáron tükörsima aszfalton.

Mindenki boldog – kivéve talán Zsoltot, Arankát, és Józsefet, akik a szomszédos még hepe-hupásabb utcácskában laknak, de mivel nekik nem volt anyagi lehetőségük az önrésznek nevezett „sürgősségi díjat” megfizetni, továbbra is szomorkodnak minden áldott nap munkájukból, vagy éppen a bevásárlásból, esetleg a kutyasétáltatásból hazafelé menet, útfelújításuk elmaradása miatt.

De persze elképzelhető még ennél is sokkal kevésbé happy endes végkifejlet.

Mondjuk Zoltán nem olyan nagyon örül Béla felvetésének és imígyen szól:

- Ide figyelj Béla. Az a helyzet, hogy jövőre főiskolába megy Marika lányom, és Zoli fiam már harmadéves az egyetemen. Elég drága a taníttatásuk, szóval nincs nekem néhány százezer forintom az útfelújításra.

vagy azt mondja:

- Ide figyelj Béla. Az a helyzet, hogy most csődölt be a vállalkozásom, szóval azt sem tudom mi lesz holnap, és sajnos nincs néhány százezer forint megtakarításom – mert bizony sok olyan ember él a városban akinek nincs néhány százezer forint megtakarítása sem – én nem szállok bele ebbe.

vagy azt hogy:

- Ide figyelj Béla. Az a helyzet, hogy én már ezt az útfelújítást többszörösen megfizettem, amennyi adót vontak már le tőlem, abból aranyból is önthetnék ezt az utat. Szóval nem akarok még pluszba fizetni a felújításért. – mert Béla tudja, hogy az állam és az önkormányzat pontosan azért szedi be tőlünk az adót, hogy abból utakat építsen, kórházakat iskolákat tartson fenn és a többi. És ezét Béla nem akar még pluszba fizetni az útfelújításért.

Marika néni meg egyszerűen azt mondja:

- Jaj Bélukám, hát 68.546 Ft a nyugdíjam. Hogyan fizessek én abból néhány százezer forintot az útfelújításra aranyoskám. – és tényleg, hogyan is?

De Béla nem adja fel, mivel tudja, hogy az utca kétharmada vállalja a néhány százezer forintos önrész befizetését így elintézi az ügyet az önkormányzatnál, gépek, felújítás, tükörsima út. Majdnem mindenki örül, Zoli és Mari néni azonban szomorú, mert az önkormányzat kirótta rájuk a néhány százezer forintos útépítési hozzájárulást.

Itt a történetünk vége, aki nem hiszi, hogy a képviselők ilyen döntéseket hozhatnak annak azt üzenem hogy járjon utána.