2018. jan 22.

Hozzászólás törölve - emberségnek helye nincs

írta: Körtvélyfáy Menyhért az LMP tatabányai képviselője
Hozzászólás törölve - emberségnek helye nincs

27067744_1584222371647025_4677848011270983474_n.jpg

kép: Schmidt Csaba Facebook oldala

Schmidt Csaba Tatabánya polgármesterének Facebook oldalán találtam egy hozzászólást, és egyre növekvő büszkeséggel olvastam az általam ismeretlen szerző sorait, aki a fröcsögő gyűlöletkampány közepette is felemelte, és magasra tartotta az emberiesség zászlaját. Érdemes végigolvasni a teljes bejegyzést, íme:

"Kár, hogy nem találkoztunk azon az éjszakán, mikor elég sok ember szorult segítségre itt, Tatabányán. Néhányukkal azóta is tartom a kapcsolatot. A helyszínen megjelent politikusokra nem nagyon emlékszem. Kopnak az emlékek.

Azokra viszont emlékszem, ak
ik szintén hoztak élelmiszert és vizet, mert mi ezt tanultuk a kereszténységtől. 

És emlékszem az iraki operatőr családra, akiknek a lázas kisfiúknál kötött ki a fiam kis vonata. Amit szeretetből adott a rászoruló társának. 

Meg emlékszem azokra a szír, afgán és kurd férfiakra, akik kivették a kezemből a szemetes zsákot, mert nem tudták nézni, hogy egy kismama hajolgasson. 

És emlékszem arra a csokira, amivel az az afgán fiú keresett fel, aki a kezemből kapott először napok óta élelmet és vizet. Azt mondta, nincs mása, csak ezek a csokik, amit most kapott, de ő is akar valamit adni nekem. Azóta is itt van a hűtőmben. 

Arra a fiatal lányra is emlékszem, megfogta a karomat és azt mondta, "ha te azt mondod, felszállhatok, akkor veled felszállok, benned bízom", pedig alig egy órája ismertem. 

Emlékszem arra a magyar rendőrre, aki azt mondta, hogy beszéljek a csoportban a szír orvosfiúval, neki mondjam el, hogy megállhatnak enni és inni, őket ide kirendelték, de nem akarják őket bántani, de érti, hogy a bicskei történtek után benne nem bíznak. 

És emlékszem arra a várandós anyára, akit én az akkor még kis pocakommal elképedve néztem. Hogy bírta ezt a menetet 7 hónaposan?

Emlékszem a síró kisfiúra, aki már nagyon fáradt volt és nagyon fájt a lába.

Emlékszem még arra a forró teára is, ott, a szemerkélő esőben. Tényleg hideg volt, de nem akartam kérni, mert igyon az, aki utána nem tud hazamenni a száraz, meleg, tiszta és biztonságos otthonába. De egyszer csak L. a kezembe nyomta. Azt mondta, az első az enyém, majd hoz magának is. Ő a testvérével érkezett. Rendőr volt. A szülei nyakát elvágták az új rezsim katonái, nővére egy másik körzetben rekedt, de legalább egy testvére itt van. 

És emlékszem a takarókra a vállamon, amit a katasztrófavédelmisek hoztak. Súlyos, vastag, át nem ázó, meleg takarók voltak. Akárhányat osztottam ki, egy mindig került a vállamra. Volt, akinek már könyörögtem, hogy ne ázzon meg, én hazamegyek és ruhát cserélek, de ő nem. De mindig csak azt mondták, egy kismama ne ázzon. 

Azt hittem, segíteni megyek. Hogy majd én segítek. De csokit kaptam, forró teát kaptam, bizalmat kaptam, az eső elől betakartak. Nem is én segítettem. 

Kár, hogy nem futottunk össze, bemutattam volna őket."

Köszönetül egy lájkot szeretem volna küldeni a hozzászólás szerzőjének, de elkéstem:

 

Van, ahol nincs helye az emberségnek. 

Szólj hozzá

Schmidt Csaba